Negyvenkilencedik fejezet

Jákób áldása tizenkét fiára

„És szólítá Jákób az ő fiait, és monda: gyűljetek egybe, hadd jelentsem meg néktek, a mi rátok következik a messze jövőben. Gyűljetek össze s hallgassatok Jákóbnak fiai! Hallgassatok Izráelre, a ti atyátokra.”
(1Móz 49:1,2)

Most egy olyan jövendölés-sorozat fog elhangzani, amely gyakorlatilag évezredekre meghatározó lesz az isteni terv hosszú távú megvalósításához. A leendő társadalmi szerkezet – mint már tudjuk – tizenkét alapelemből tevődik össze. Ehhez fog igazodni a földi Izrael, az apostoli szellemi Izrael – a kereszténység – és a Mennyei Izrael. Itt Jákób az egyes elemek alapjellemével és az ebből fakadó következményekkel fog foglalkozni. Valójában felvázolja számunkra a Paradicsom felépítését felvállaló társadalmi struktúra tizenkét alaperényét, amely lehetővé teszi, hogy azokat egyesítve újra egy tökéletes teremtésművet élvezhessünk. Illetve ezzel mindjárt szembeállítja azt a tizenkét visszamozdító alaperőt, amelyek legyőzésével mindez lehetővé lesz.
A további történelem folyamán nyilvánvalóvá fog válni az a tény, hogy a felsorolt jellem-tendenciák egymással való küzdelme képes lesz egyértelműen bizonyítani azt, hogy mi a jó, és mi a rossz. A továbbiakban pedig az isteni hierarchia tökéletes kiépítésével már teljes jogosultsággal lesz képes a Királyság végérvényesen me4gszüntetni, kiiktatni azokat az erőket és helytelen vágyakból fakadó indulatokat, tetteket, melyek eddig a teremtésmű helyes működését és annak irányítási jogosultságát megkérdőjelezték, és tekintélyüket aláásták a teremtés intelligens lakói előtt.

„Rúben, te elsőszülöttem, erőm, tehetségem zsengéje, első a méltóságban, első a hatalomban. Állhatatlan, mint a víz, nem leszesz első, mivel atyád ágyába léptél fel: akkor megfertőztetted! Nyoszolyámba lépett ő.”
(1Móz 49.3,4)

Egy jellemzést célszerű általában a jó tulajdonságokkal, vagy az elért eredmény megjelölésével kezdeni – példaképül állítani azt mások elé. Utána azonban határozottan rá kell mutatni a hiányosságaira. Ezt követően megmutatjuk a helytelenség következményeit, esetleg a kiigazítás módját. Rúben, jog szerint elsőszülött, ami alapvetően azt jelenti, hogy testvéröccsei osztályrészénél kétszerte több jár neki testvérei közt, mint legidősebbnek; teokratikus elöljárójuk, atyjuk távollétében vezetőjük és tanítójuk. A többiek részéről megbecsülés, tisztelet, sőt hódolat jár neki. Testvéreinek atyjuk helyett atyjuk. Ez persze számára felelősséget is jelent. Hiszen Isten és szülei előtt ő felel testvérei szellemi és testi, sőt érzelmi jólétéért. Komoly erőfeszítést jelent számára az, hogy mindezt megadja nekik, és jobban szeresse őket önmagánál.
Az atya családalapításának ő a zsengéje, mint ilyen; hálaadás mellett tartozik őt felajánlani Annak, aki mindezt lehetővé tette számára, aki adta őt neki: Istennek. Felnevelése közben is arra kell törekednie, hogy családjában – mint miniatürizált társadalomban – mintegy kapocsként szolgáljon Isten és emberek között: pap legyen.
Ezek a z erények és jogok Rúbent illették ebben a családban. Azonban visszaélt jogával, és megfertőztette atyja ágyasházát. Szembefordult atyjával, és lábbal tiporta annak jogait. Ezért alkalmatlanná vált erre e megtisztelő helyzetre. Míg Ézsaú a felelőtlenségével fordult szembe, addig Rúben a jogaival. Így mindketten kegyvesztettek lettek társadalmi és égi helyzetüket illetően.
Ha az égben vizsgáljuk ezt a helyzetet, akkor a Teremtőt tekinthetjük az égi birodalom Atyjának; az angyalok seregét pedig a Mennyei Feleségének. Kettőjük közös vágyának első Gyermeke az a kérub (Ke-Rúben), aki minden olyan helytelenségnek és gonoszságnak ősatyja, amit akár Ézsaú, akár Rúben elkövetett. Az égi birodalomban maradt, de már letaszított helyzetben: nem abban a pozícióban, amelybe eredetileg beleszületett.
Aki elsőnek nyújtja ki a kezét: nem biztos, hogy első is lesz – állapítottuk meg korábban. Ezzel a ténnyel tehát a paradicsomi építkezések során feltétlenül számolnunk kell. Isten szemében a sorrendet mindig a szeretet minősége fogja meghatározni. Ez az árnyék jelzi azt, hogy az illető hogyan szereti a Teremtőt. Ebbe a kategóriába tehát a felelőtlenség és a jogtalanság biztosan nem fér bele.

„Simeon és Lévi atyafiak, erőszak eszközei az ő fegyverök. Tanácsukban ne légyen részes lelkem, gyűlésükkel ne egyesűljön dicsőségem, mert haragjokban férfit öltek, s kedvök telve inát szegték az ökörnek. Átkozott haragjok, mert erőszakos, és dühök, mivel kegyetlen; eloszlatom őket Jákóbban, és elszélesztem Izráelben.”
(1Móz 49:5-7)

Az eredeti elsőszülött félretolása (vagy távolléte, halála… stb.) esetén a születésben utána lévőre száll ez a jog. Ez esetben Simeonra esne. Vele kapcsolatban valójában egyetlen dolgot említ Jákób (bár ezt sem szavakkal, csupán a sorrendiség érzékeltetésével), hogy a születési sorban ő következik. Együtt említi Lévivel, az őt követővel, hisz Rúbentől az elsőszülöttségi jogot ugyanegy okból kifolyólag tőlük is elhárítja Izrael. Nyilván emlékszünk, hogy egy gonosz, démoni szexuális támadást ők egy város lakosságának lemészárlásával toroltak meg. Ez az az eset, amelynek okán Jákób angyala óvó karját nyújtja ki a keserű szívű férfiúra. Nem engedte ez az isteni szó, hogy a gonosztettért gonosszal fizessen. Ellenben ugyanaz a szó a gyermekek szívét nem tudta megóvni. Persze nem a szó volt a hibás; egyszerűen Simeon és Lévi nem engedték, hogy az a szívükbe férkőzzön. Hiába voltak az igaz Isten imádói. Dühük arra sarkallta őket, hogy takarítsák ki szívükből a helyes indulatot, söpörjék tisztára a házat, ahová aztán hét démon költözött, sokkal vadabbak és kegyetlenebbek, mint az igazságosztó angyal, akit immár nélkülöznek. Erről majd Pál apostol egyik levelében olvashatunk részletesebben.
Jákób eloszlatja őket Izraelben, nem lesz meghatározott (és meghatározó) szerepük benne. Mivel azonban a Teremtő mérlegelése lényegesen fölötte áll az emberinek: számára minden hiba kiigazítható. Nem maga, a hiba okozza a bűnt, hanem a hozzá való hozzáállás. Így a történelem a későbbiekben Lévit más megvilágításba helyezi. Területileg valóban eloszlatott állapotban marad, de mégis belőle fog kiválni a papi osztály.
A gyermekek megáldása alkalmával most már látnunk kell, hogy Jákób miért tekinti Efraimot és Manasszét sajátjának. Mivel Simeont és Lévit eloszlatta (feloldotta) a társadalom egészében, kettővel csökkent a jelképes szám, amely a tökéletességre utal. Helyettük állította be tehát József két fiát. Ők jobban megérdemlik, hogy önálló részük legyen a földi birodalomból (persze majd az égiből is – hisz a teremtés így kerek), mint erőszakos és kegyetlen nagybátyjaiknak.
Ha valaki ilyen szoros kapcsolatban van a Teremtővel, akkor igazán nyilvánvalóvá válik, hogy ő az Isten része. Időnként megmutatkozik, hogy tettei, szavai egyenértékűek Istenével. Néha olyan, mintha Ő maga beszélne belőle: akár egyes szám első személyben is. Erről tesz tanúbizonyságot az idézet közepe, a hatodik vers.

„Júda! Téged magasztalnak atyádfiai, kezed ellenségeidnek nyakán lesz, s meghajolnak előtted atyáidnak fiai. Oroszlánkölyök Júda; zsákmányt ejtvén, felmentél, fiam! Lehevert, lenyúgodott, mint a hím oroszlán, és mint nőstény oroszlán; ki veri őt fel? Nem múlik el Júdától a fejedelmi bot, sem a vezéri pálcza térdei közűl; míg eljő Siló, és a népek néki engednek. Szőlőtőhöz köti szamarát, és nemes venyigéhez szamara vemhét, ruháját borban mossa, felöltőjét a szőlő vérében. Bortól veresek szemei, tejtől fehérek fogai.”
(1Móz 49:8-12)

A legfontosabb jövendölések egyike hangzott itt el. Júda a negyedik az elsőszülöttek sorában. Minthogy az első három kiesett a jogért futott versenyben, végre a negyedik lesz az, aki az első jogait szeplő nélkül felveheti. Igen: Júda lesz a vezér Izrael leszármazottai között. Épp most dőlt el végérvényesen, hogy Júda lesz az, aki örökli Jákóbtól és ősatyáitól a Vérvonal továbbvitelének jogát is. Tőle fognak származni Izrael későbbi királyai; és az ő leszármazottja lesz atyja a Vérvonal végső láncszemének: Jézus Krisztusnak is. Ezért fontos kijelentés, hogy nem múlik el tőle a vezéri pálca. Akinek előfutára és testi ősatyja lesz: az az igazi Fejedelem, Siló. Ő lesz a Megváltó, és a Mennyi Királyság Főpapja (Melkhisédek rendje szerint). Neki fognak engedni a népek, Ő fogja uralma alá hajtani a földet, s helyezi azt Atyja, Jehova Isten lábai elé. Ő ül Atyja lábzsámolyára, vagyis uralkodik a földön. Ennek kibontakoztatásáig azonban még mintegy négyezer esztendő van hátra a tökéletlen, emberi időszámítás szerint.
Helyzetét az állatok királyához, az oroszlánhoz köti. A később említett jóslatok pedig megnyilvánulnak Jézus Krisztus tevékenységében: földi szolgálata idején, majd Armageddon alkalmával, illetve a földi Paradicsom újjáépítésekor.

„Zebulon a tenger partjáig lakozik, azaz a hajók kikötőjéig s határának széle Czídonig ér.”
(1Móz 49:13)

Zebulon helyzetével kapcsolatban azt jeleníti meg számunkra, hogy a Kánaán felosztását célzó sorsvetés hová fogja vezérelni az ő népét. A Földközi-tenger partvidékére. Ez azonban azt is jelenti számunkra, hogy az ő nevével jelzett népréteg összekötő kapocs lesz az igaz Istent imádó nép, és a világ többi része között. Ez a kapcsolat természetesen kétélű is lehet. Részben a világból igyekszik kiszemezgetni Jehova népe, s így a Teremtő számára értékes emberi gyöngyszemeket; másfelől viszont közülök némelyek a körültes népek ideológiai és erkölcsi csapdájába kerülnek. Ők lesznek tehát Isten szószólói a külvilágnak, és információkat fogdosnak viszont. Minthogy Cídon az egyiptomi határszélen van, így viszonylag szoros, ám szűk kapcsolatot eredményez a mindenkori világhatalommal is.

„Izsakhár erős csontú szamár, a karámok közt heverész. S látja, hogy jó a nyugalom és hogy a föld mily kies: teher alá hajtja hátát, s robotoló szolgává lesz.”
(1Móz 49:14,15)

Íme, a leendő társadalom önjelölt dolgozó rétege. Tehát nem szükséges erre erőszakkal hajtani a tömegeket. Egy társadalom nem a robotolásról szól. Vannak, akiknek természetes hajlamuk van arra, hogy a társadalom anyagi szükségleteiről gondoskodjanak; és ezt megfelelő irányítással úgy tudják végezni, hogy az teljes mértékben kielégíti a közösség minden tagját. Pedig ez a réteg a társadalom egy tizenketted része, mégis elegendő ahhoz, hogy az egész rendszer szükségleteit fedezze a munkájával. De míg idáig elérünk, sok víznek kell lefolynia a nemzetek szószátyár folyóin. Hogy jelen világunkban ez miért nincs így, az hosszas elemzések témája lesz. Erről szól a Virág-rendszer ideológiai előkészítő logisztikája.

„Dán ítéli az ő népét, mint Izráel akármelyik nemzetsége. Dán kígyó lesz az úton, szarvaskígyó az ösvényen, mely a ló körmébe harap, hogy lovagja hanyatt esik. Szabadításodra várok Uram!”
(1Móz 49:16,17)

Szintén nagy jelentőségű jövendölés a dánitákról, vagyis a hetedik törzsről. Ez a nép annak a szférának az irányítása alá került, amely megpróbálja az emberek gondolatait és tetteit. Botláskövet helyez elébük, hogy mások számára is nyilvánvalóvá váljék annak lelkivilága, lelkiismerete, jelleme és szívállapota. Így sikerül az Istennek nyilvánosan is rangsorolni az embereket a fenti tulajdonságaik alapján. Így vizsgálja meg, hogy milyen mértékben hatolt szívébe a Szó, mennyire fogadta azt be, s mennyire alkalmas a komplex rendszer a teremtésmű, és rajta keresztül Isten szolgálatára. Dán leszármazottai a bírói jogot fogják gyakorolni, és a szükséges szankciókat fogják alkalmazni. Ez a szankcionálási mód arra épül, hogy mindenki az őt megillető helyre kerüljön majd a Paradicsom szellemi és földi területén. Mindenkinek joga és kötelessége a társadalomban, a gazdaságban, vagy az ideológiai szerkezetben előrehaladást felmutatni, és ezt felhasználva jutalmul egyre nagyobb és nagyobb felelősséggel ruházzák fel elöljárói. Akikben viszont a botláskövek hiányosságokat mutatnak ki, azokat vissza kell tartani ezektől a felelősségektől mindaddig, míg az illető hibát sikerül kijavítani. Ezek persze újabb súrlódásokhoz vezethetik; de épp ez a lényeg, hogy megtanulja helyesen kezelni ezeket a konfliktusokat, hogy kora és érettsége előrehaladásával mind felelősségteljesebb helyzetbe jusson. Ez a tendencia is a Paradicsomban éri el a tökéletes szintet. Csak itt a hiányosságok már nem alakulnak bűnné és gonoszsággá.
A Mennyei Királyságban Dán törzséé lesz a kiváltság, hogy ezt tökélyre fejlessze. A Fenti Jeruzsálemben a földi birodalom számára fogja ezt felhasználni.

„Gád! Had háborgatja; majd ő hág annak sarkába.”
(1Móz 49:19)

Egyszerű a következtetés Gád jellemét illetően. Ő a hadászat tökéletes kimunkálásán dolgozik. A külső ellenségtől mindig is meg kell védelmezni Isten népét. Ennek a paradicsom, tökélyre fejlesztett változata abban áll, hogy az emberi vágyak okozta támadásokat kell Gádnak visszavernie, és hozzánk képest egyensúlyban tartania. Hisz ma is ebből származnak a hadakozások. Gádnak nagy szerepe lesz majd az Armegeddonkor vívott csata stratégiai kidolgozásában és levezetésében. De addig is Dán törzse fogja szolgáltatni a legrátermettebb és legképzettebb hadvezéreket és tiszteket és katonákat. Ez a megtiszteltetés közel egy kategóriába esik a királyi és hatósági tisztségekkel; így nagy felelősséggel jár.

„Ásernek kenyere kövér, királyi csemegét szolgáltat.”
(1Móz 49:20)

Ma a földet körülbelül, mintegy tíz-egynéhányezer éve erőteljesen kizsigerlik. Nem a biotikai rendszerrel összhangban termeljük ki belőle élelmünket és bányakincseinket. egyre rosszabb és rosszabb helyzetbe kerülünk e miatt. Valójában ennek a tendenciának volt egyik kimagasló eseménye a hét éves éhínség. Ma a földön évtizedek (vagy talán már évszázadok) óta egyre fokozódó, állandósult éhínség tátogatja a száját felénk. Ezt a mai eszközökkel – legyenek azok bármilyen fejlettek – nem lehet megállítani, csak egyre inkább felgyorsítani. Ott tartunk, hogy a földi lakosságnak 20-25%-a már jó ideje alultáplált, vagy kifejezetten tartósan éhezik. Létezik szerencsére egy csodálatos terv, amellyel ezt a folyamatot visszájára lehet fordítani, de ez az emberi butaság és önzés miatt majd csak Armageddon után lesz képes kifejteni a hatását. Ezt a tervet évezredek óta az Ásér névvel fémjelzett ideológiai rend biztosítja, és folyamatosan fejleszti, korunkhoz igazítja számunkra. A Teremtő igaz szolgái számára egyre határozottabban körvonalazódik e tervrendszer, de a világ ennek részleteit a föld még gyorsabb pusztítására használja fel. Persze, meg van róla győződve, hogy jót tesz vele. A háromdimenziós szemléletmód ezt diktálja nekik. Mégis csak egyre rontanak a helyzeten. Ezt mutatja egyértelműen az egyre szélesedő éhínségi sáv.
Ásér életmentő szisztémája rövidesen olyan fokot ér el, amelynek segítségével a természet és az ember között létrejön egy tökéletes egyensúly. Ehhez természetesen mindnyájunknak Arra kell tekintenünk, aki ezeket a terveket megtanította Ásérnek.

„Nafthali, gyorslábú szarvas, az ő beszéde kedves.”
(1Móz 49:21)

Tehát ő a Szó közvetlen földi hírnökeként szolgál. Ő az egészséges társadalom idegrendszerének neuronját képviseli. Ő az, aki az isteni szót eljuttatja mindenhová a szervezet egészében. Folyamatos szellemi csatornaként és utazó szócsőként egyaránt szolgál Isten hatalma alatt. A legkisebb, legjelentéktelenebb elemi részhez is eljuttatja az isteni instrukciókat, és kedves beszédével meg is szeretteti azt. Minderre elsősorban a paradicsomi építkezések zökkenőmentes lefolytatásához lesz szükség. Kapcsolatot fog tartani az irányított apparátus, és a végrehajtók tömege közt: oda-vissza folytatott párbeszédek útján, hogy az irányelveket és a kiadott utasításokat jól megértse mindenki, s visszajelezze, vajon milyen megelégedést, örömet okoz annak szisztematikus végrehajtása.

„Termékeny fa József, termő ág a forrás mellett, ágazata meghaladja a kőfalat. Keserítik, lövöldözik és üldözik a nyilazók: de mereven marad kézíve, feszülten keze karjai, Jákób Hatalmasának kezétől, onnan, Izráel pásztorától, kősziklájától. Atyád Istenétől, a ki segéljen; a mindenhatótól, a ki megáldjon, az ég áldásaival, onnan felülről, a mélység áldásaival, mely alant terül, az emlők és anyaméh áldásaival. Atyád áldásai meghaladják az ős hegyek áldásait, az örök halmok kiességeit. Szálljanak József fejére, a testvérek közűl kiválasztatottnak koponyájára.”
(1Móz 49:22-26)

Józsefet az áldás kiválasztottként említi, de ő sem a Vérvonal része nem lesz, se pap, se király. Ő lesz viszont a legjobban ellátott és legszaporább nép. Valójában ő fogja adni a nemzet népességének lényeges hányadát, sőt a Királyi Papság idején a földi alattvalói réteg zömét. Jákób legkedvesebbike ő, így az ősatyjára való tekintettel már ősidők óta örök áldásban van része. Már az ember, sőt a föld megteremtése előtt is nyilvánvaló volt, hogy aki a Teremtőnek kedves, annak kedveltje is inkább megáll Isten előtt. Ezt a földön a Teremtő bő és minőségbeli ellátással, illetve bőséges szaporulattal mutatja ki; az égben pedig ugyanennek az eredetijével: vagyis bőséges betekintést a Teremtő szívet gyönyörködtető gondolattárába, ahonnan lényegesen többet tanulhat, s okozhat boldogságot az Ő szolgálata. Teremtője terveit megértve igen szapora módon képes azok megvalósításában hatékonyan részt venni. Így bölcsessége bőtermővé és elágazó fává teszi őt.
Mindezen bölcsesség és szerető gondoskodás lehetővé teszi számára azt, hogy – mint Egyiptomban megmutatta – olyan társadalmi struktúrát építsen ki, amely tökéletes jólétet biztosít az egész rendszernek, és azok elemeinek maradéktalan örömöt és boldogságot nyújt.
Annál is inkább, mivel ez a kiváltság logikai rend szerint öccsét, Benjámint illetné: ő azonban bizonyos hiányosságok miatt nem juthat el erre a szellemi szintre.

„Benjámin ragadozó farkas: reggel ragadományt eszik, este, pedig zsákmányt oszt.”
(1Móz 49:27)

Íme, a legkisebbet nem éppen a társadalomtudományok tanulmányozása érdekli. Attól, hogy József úgy szereti őt, még nem jelenti azt, hogy szeplő nélküli. Nem véletlen, hogy isteni útmutatásként épp az ő zsákjába került ama bizonyos ezüst-serleg. Ez az ő botlásköve volt. A zsákmányszerzési vágyain még sokat kell igazítania, míg az égi uralkodó-ház földi várományosa lesz. Törzse még problémákat fog okozni Izrael nemzetének az által, hogy szereti megszerezni azt, ami nem őt illeti. Amíg emberektől veszi el, kiigazítható; de ha az Istentől…

„Mind ezek Izráel nemzetségei, tizenketten, és ez az a mit mondott nékik az ő atyjok, mikor őket megáldá; mindeniket tulajdon áldásával áldá meg.”
(1Móz 49:28)

Jákób egy hihetetlenül mély értelmű próféciát közölt velünk ebben az áldás-sorozatban. Megmutatta nekünk gyermekei jellemét, jövőét, a tőlük származó nemzeti törzsek tevékenységét, értékét, és fejlődésük irányvonalát. Rajtuk keresztül bemutatta a tökéletlen és tökéletes társadalom közti különbséget, a tökéletesség jellemzőit, és a tökéletlenség jelen (és általános) hiányosságait. Megmutatta továbbá azt az égi szerkezetet, amely földünkre gyakorolt hatásával föl fogja építeni az új paradicsomot, az új földi birodalom világát.
A történelem folyamán e jellemvonások némiképp változni fognak, s befolyásolják ezt a vázolt szerkezetet. De az alapjait Jákób szavai lefektették.

Jákób végakarata és halála

„És parancsola nékik és monda: én az én népemhez takaríttatom, temessetek engem az én atyáimhoz, ama barlangba, mely a Khitteus Efron mezején van. Abba a barlangba, mely Kanaán földén Mamré átellenében Makpelahnak mezején van, melyet megvett Ábrahám a mezővel együtt a Khitteus Efrontól, temetésre való örökségül. Oda temették el Ábrahámot és Sárát az ő feleségét; oda temették Izsákot és Rebekát az ő feleségét; s oda temettem el Leát is. Szerzemény e mező és a barlang, mely abban van, a Khéth fiaitól.”
(1Móz 49:29-32)

Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy annak ellenére, hogy Kánaán még nem Izraelé, a benne szerzett mező és a barlang olyan jelentőségű földdarab – hisz kegyhely – amely még évszázadok múlva is arra fogja emlékeztetni Jákób fiait, hogy nekik majdan oda vissza kell térniük, és Isten azt nekik fogja adni. Mivel a temetkezési hely kapcsolat az élők és holtak (vagyis jelen, a múlt és a jövő) között, gyújtópontja, kiindulópontja annak a cselekvéssorozatnak, amely hosszú időre meghatározza a vele kapcsolatban lévők útját – függetlenül attól, hogy közben milyen változásokon, inkarnációs folyamatokon mennek keresztül. Ez nem az egyes emberekért van, hanem egy olyan életútért, amelyet történelmi viharok fognak eljuttatni egy Isten által meghatározott célig: a Paradicsom felépítéséig.

„És elvégezé Jákób a mit fiainak parancsolt és fölszedé lábait az ágyra, és kimúlék és az ő népéhez takaríttaték.”
(1Móz 49:33)

Jákób ebben a testben elvégezte mindazt a feladatot, melyet a Teremtője erre az életciklusban számára kijelölt. Nincs tovább miért itt maradnia. Most már nem egyéni emberként, hanem egy földi nemzetként fog új életre kelni. Ez az embrionális folyamat több mint négyszáz földi évig fog tartani, hogy a Hórebnél végre megszülessen. Majd újra inkarnálódik i. sz. 36-ban, illetve megint i. sz. 1914-ben az égben.